Romakép Műhely 2018

Február 14 – május 16. között, minden (második) szerdán 17:30-tól, változó helyszíneken.

2018-ban a Romakép Műhelyben fizikai és virtuális archívumok romaképeit nézzük, és ezekről beszélgetünk, miközben folytatjuk az „estézés” közösségi hagyományát. A kurzus két formában vehető fel: 60 órában, páros kurzusként (műfajismeret-műhelygyakorlat) és 30 órában, szimpla kurzusként (szakszeminárium, médiaelemzés). Az előbbi esetben a filmklub-szervezés gyakorlatát sajátíthatják el a hallgatók a heti találkozókon, az utóbbi esetben kétheti gyakorisággal csatlakozhatnak a filmvetítésekhez és részt vehetnek az azokat követő beszélgetésekben. A filmvetítések nyilvánosak, a kurzus nyitott filmklubként működik. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

 

Program

(a programok időpontjai felcserélődhetnek)

 

  1. 2. 14.

Bevezető (ELTE Média Tanszék 39-es terem)

 

  1. 2. 21.

Újpesti Cigány Helytörténeti Gyűjtemény

Helyszín: Rácz Gyöngyi Közösségi Központ, Budapest, Tél u. 52.

Link: https://ujpestiroma.hu/ujpesti-roma-helytorteneti-gyujtemeny/

Vendégek: Molnár István Gábor, az archívum vezetője, történész, Szuhay Péter antropológus

A beszélgetést vezeti: Kécza Veronika

Facebook: https://www.facebook.com/events/232582777286116/

 

  1. 3. 7.

Archívum: RomArchive

Helyszín: DocuArt Mozi

Link: https://blog.romarchive.eu/

Filmek: Könyvem lapjai, A béka meséje, Angela, Cigánymesék: Doja a cigánytündér

Vendégek: Lázár Eszter kurátor, kutató, Lendeczki Kinga újságíró, kurátor, archívumi szakember, Püsök Botond filmrendező

A beszélgetést vezeti: Bakonyi Anna

Facebook: https://www.facebook.com/events/467444503670170/

 

  1. 3. 21.

Archívum: NordicAnthropological Film Association

Helyszín: DocuArt Mozi

Link: http://nafa.uib.no/?q=about

Film: Roma portrék

Vendég: Füredi Zoltán dokumentumfilm-rendező, Vajda Melinda, a CEU Sociology and SocialAnthropology mesterszakjának hallgatója

A beszélgetést vezeti: Dávid Rebeka

Facebook: https://www.facebook.com/events/209695069786971/

 

  1. 4. 7-8.

Remake_Bodony – A Romakép Műhely különprogramja a Saját Színházzal együttműködésben, a Roma Kultúra Nemzetközi Napján, az Art+ Cinema moziban (a Titanic Filmfesztivál keretében), valamint a szegedi Grand Caféban és a pécsi Apolló Moziban.

 

  1. 4. 11.

Archívum: DocuArt-filmgyűjtemény

Helyszín: DocuArt Mozi

Link: http://www.docuart.hu/docuart/hu/mozi

Film: Roma álom, A kis Daniela

Vendégek: Komlósi Orsolya dokumentumfilm-kutató, archívum-vezető, Ruszkai Nóra tanár

 

  1. 4. 25.

Archívum: MyStreet-projekt

Helyszín: DocuArt Mozi

Link: http://mystreetfilms.cz/

Filmek: MyPerfectStreet, AnotherPerspective, Black Bridge, Rios

Vendégek: Barta Edit projektmenedzser (Zöld Pók Alapítvány), Nagy István filmkészítő (Zöld Pók Alapítvány)

 

  1. 5. 9.

Archívum: OSA Filmarchívum

Helyszín: OSA

Linkek: http://www.osaarchivum.org/film-catalog;http://www.osaarchivum.org/film-catalog/film-library

Film, archívumi anyagok: Cséplő Gyuri (r. Schiffer Pál, 1978), a Schiffer Pál-hagyaték

Vendégek: Zádori Zsuzsanna vezető archivátor, Pócsik Andrea kultúrakutató, Rigó Mária vágó, Havas Gábor szociológus

 

Web: http://www.romakepmuhely.hu/2018/01/romakep-muhely-2018-2/

FaceBook: https://www.facebook.com/romakepmuhely/



Vissza