Bombera Krisztina: Mire fordul rá a kamera?

Bombera Krisztina televíziós újságíró (TV2, MTV, ATV):

 

Bombera Krisztinának hívnak, mindig tévében dolgoztam. Közéleti és hírműsorokban, hírháttérműsorokban és abban a szerencsében van részem, hogy szinte minden, ami a tévében előfordul, tehát az egészet látom. Hogy mi a haszna, mi a hátránya, mi jó benne, mi rossz, hogy lehet eszközként használni. Számomra a média elsősorban eszköz, azért hogy valahogy a köz jobb legyen. Van egy ilyen önképem, hogy ezért csinálom a televíziózást, hogy a közösségünk jobb legyen. Ebből adódóan civilszervezetekkel világéletemben rengeteg dolgom volt és mindig megpróbáltam – amiért most itt vagyok –  benyomni a témákat. Ebben akarok nektek kicsit tanácsot adni és szamárvezetőnek használtam az Orsi kérdéseit.

Az első, hogy milyen hírekkel lehet a televíziót megkeresni, mi való a tévébe? Nagyon sok embert elér. Lehet okosan használni. Ahhoz hogy mennyire jelentős egy ügy, hány embert érint, mennyire akkut a probléma van a legkevesebb köze ahhoz, hogy bekerül-e a tévébe. Nincs olyan hogy hírsorrend, nincs olyan, hogy objektív hír, nincs olyan, hogy fontos hír. Kinek fontos és mi fontos?! Ez nem egy rossz hír, ez egy stratégia. Meg kell találni az utat, a kapcsolatot, a személyességet, a kapcsolatnak az annyiféle spektrumán lévő lehetőségét. Ezzel lehet okosan operálni.

Mivel lehet bekerülni? Hova? Van ráhatásom a szerkesztésre, van témaválasztási lehetőségem, hogy mit kiabálok bele a térbe. Tudni kell, hogy mit bír el az adott felület. A híradó jelentősége nagyobb mint a reggeli műsoré. Ez a másik stratégia: sokszor a kevesebb több. Fontos, hogy hol jelentek meg. De a lényeg, hogy a Blikkben minden nap benne legyen egy három soros anyag, meg a Bors magazinban vagy az ingyenes Metro újságban, mert azt a közönséget, akinek ez probléma, aki nem hallott róla, akivel ez előfordul, ezek a felületek érik el. Ki a célcsoport, mit akarsz vele elérni. Ezekre a kérdésekre mindig tudni kell válaszolni. Hogy kinek szánod és hova. És a tévében ugyanez. Ami az online-al szemben a tévében még mindig egy fontos dolog, hogy belenézel a szemébe valakinek a képernyőn, a mozgóképen. Szemben az újságcikkel, ami egy intellektuális erőfeszítés, hogy elolvasd az anyagot, fel kell fogni, rá kell szánni az időt, pont az első három sorát fogja mindenki elolvasni. Nekünk az kell hogy a karakter, akit felajánlasz a témával, az érdekes-e annyira, hogy kimenjen rá a kamera, vagy hogy behívja vendégnek a tévébe. Ez egy olyan extra dolog, ami ugye se a rádióba, se printbe annyira nem fontos.

A másik az ugye, ami szerintem kifújóban van, a rengeteg hiteltelen sztár miatt, az az ismert ember bevonása. Az is egy stratégia, de szerintem egyre unalmasabb, egyre nagyobb zsákutca. Lassan már egy ilyen egy perc emberkének jobban megéri egy fontos ügy mellé magát odatenni, mint az ügynek őt odatenni maga mellé. Szóval nem biztos, hogy össze kell állni olyan emberekkel. De sokáig kiment rá a kamera. Nem tudom, hogy ezek jó stratégiák-e, de el akartam mondani, hogy ez még mindig van és könnyen fordulhattok.

A lényeg szerintem az, hogy azt tudjátok, hogy melyik műsor az, amelyiket meg akarjátok célozni. Egy rövid híradót, tudva azt, hogy beszélő fejre, konferenciára, sajtóanyagra nem jön, ki, tehát csak, ha van egy történés. Vagy egy reggeli műsort, akkor ismerni kell a szerkesztőt, jóban kell vele lenni, tudni kell, hogy neki fontos a téma. Vagy pedig a bulvár műsorok, azok a legfontosabbak meg a leghasznosabbak. Csak azoknak meg az a veszélye, hogy rettentő rosszul dolgozzák fel a témát. Fölviszi a nézettséget a bulvár, de megtartja a műsornak a presztízse az érdeklődést egy jelentőségteljes témára. Mint a kutyának becsomagolni a gyógyszert a hús közé. Ez egy jó stratégia, ilyenekbe be lehet kerülni, ez is csak a szerkesztők érzékenységén múlik. Elmondtam a mi szempontjainkat, az az hogy, hogy lehet felkelteni a figyelmet.

Nem minden média nyilvános, mert rettenetesen tönkre tudunk tenni egy munkafolyamatot azzal, hogy jelen vagyunk. Az hogy utólag kiadsz egy kommünikét arról, hogy mi történt korábban az kár neki. Az nagyon fontos, hogy tudjad szó szerint, hogy mit fogsz mondani. Nem érdemes a kérdésre várni, nem kell a kérdésre válaszolni. Meg lehet tisztelni az újságírót azzal, hogy úgy csinálunk mintha a kérdésére válaszolnánk. Fel kell készülni a saját üzenettel. A lényeg, hogy elmond, amit akarsz mondani. Azért vagy ott és nem azért, hogy kérdezgessenek.

Nagyon jó ilyen kommünikéket megírni kérdés válasz formájában, tehát a szájába adni a kérdést. Kik vagyunk mi? Mi a célunk? Miért gondoljuk azt, hogy már nem csinálta ezt mindenki más is? Miben vagyunk mi mások? Probléma ez egyáltalán? Azokat a kérdéseket akár tényleg kérdés felelet formájában megcsinálni.

Én például sajnos soha nem érek rá újságírókkal találkozni. Dobják át a kérdéseket, majd megírom a válaszokat magam. Egyrészt hálás, mert nincs vele macera, nem kell találkozni. Én meg marha hálás leszek, mert a saját szavaimmal lesz megírva az egész.

Ha a te témádat összefoglalja egy újságíró az alapján, amikor találkozik veled, akkor minden második sorába belejavíthatsz, mert tele lesz olyan hibával, amikre aztán utólag korrekcióban rávilágítasz. Az rosszul esik neki, frusztrált lesz, nem keres többet, örülsz ha kijavítja. Kézben kell tartani stratégiai alázattal.

Az időzítés is nagyon fontos. Honnan lehet megtudni, hogy melyik újságíró mire érzékeny.

Annyi ilyen szervezetben voltam ezekkel az érzékenyítő tréningekkel, amikre egyre kevesebb embernek egyre kevesebb ideje van elmenni, és a médiáknak egyre kevesebb felelősségérzete van abban, hogy elengedjen egy kollégát. Minket régen elengedtek egy-egy munkanapra. Most már csak délelőtt vagy délután vagy szombaton, szabadidejéből megy el aki érdeklődik. De aki végül elmegy egy pro-aktív érdeklődő ember! Máris fogtál egy olyan embert, akit érdekel, hogy mivel foglalkozol.

Fel lehet hívni a szerkesztőséget, hogy ki foglalkozik a témáddal. Bár egyre kevésbé van szakújságírás. Tévében sincsen ugye, de szeretnek a szerkesztők odafigyelni arra, hogy ki mihez ért és akkor azt arra küldik ki. Vagy le is tudjuk nyomni egymás torkán, pusztán az irántam való elköteleződésből. Szerencsés dolog, hogyha van ilyen stratégiai szövetségesetek itt-ott.

Ami még a bulvár médiára visszatérve, a félelmed az a voyeur-ködés, amikor az ügy félre van értve és az egésznek több kárát láttam mint hasznát.

Fontos, hogy lásd, hogy mi történik, amikor egy olyan alanyt adsz, vagy a vallomás, vagy a konkrét áldozat, az milyen jelentős a tévében. De aztán erre az emberre úgy kell vigyázni, mint a hímes tojásra.

A mentalitás béli különbségek a tévében óriási jelentőségűek. Ezek nagyon személyes dolgok, és ezért kell megtalálni a megfelelő embert vagy vigyázni az emberetekre.

A másik, ami még érdekes lehet és nem cukiságfaktor, az az erő. Az ügynek olyan seen-je, hogy ne olyan segítségre szorulónak tűnjön, hanem egy olyannak, ami nagyon cool és nagyon fontos és több lesz tőle az, aki ezzel részt vesz benne, aki ad hozzá, aki megnézi, aki leadja. Presztízs ezzel foglalkozni.

Amikor megjön egy ilyen anyag, hogy mit csináltunk vagy mit fogunk mi csinálni vagy mire kérjük felhívni a kedves sajtó figyelmét, az legyen rendhagyó. Használjatok olyan szófordulatokat olyan kifejezéseket, amik kollokviálisak, amiket csak személyes beszélgetésben enged meg magának az ember, azt kell beleírni. Nyugodtan legyen életszagú. Ne írd át másra és szebbre a kedves sajtó kedvéért, mint ahogy elmondanád a barátodnak. Akár kérdő mondattal lehet kezdeni, akár kiemelni. Szóval, hogy megérinteni a másikat és akkor elmegy. Mert az unalmas kommünikét azonnal kidobja.

Lehet kreatívan együtt kitalálni dolgokat a tévéssel. Mert a tévésnek egyetlen szempontja van, hogy jól nézzen ki a kamerán, az ami aztán lejön.

Ez egy meccs, ez egy játék, egy intellektuális kihívás átütni a médiát. A személyesség és a rendhagyó hangvétel, amikor írsz valamit az egyiküknek. Nem az ügy a lényeg, sajnos. A lényeg, hogy mennyire vagy taktikus, hogy átnyomd.

Ahogy szűkül a média, onnan el kell menni. Szűkül az is, hogy politizálódnak a témák. Meg kell találni azt a maradék párat, nem kell feladni. Tévéből egyre kevesebb van, mert pénze csak a közmédiának van. A kis tévéknek kicsi a forrása. A beszélgetős műsorokra kell gyúrni, mert az a legolcsóbb. Ki kell menni a házból, a tévé épületéből, hogy ismerjük az ügyeket. Ez a legdrágább, a legnagyobb költség. Úgyhogy ez is egy stratégia, hogy ezekre a szabadabb műhelyekre beszélgetni lehet beülni, mondani a saját ügyedet.

A közmédiának mindene megvan, náluk meg olyan ügynek kell lennie, amit ők szeretnek.

K.Orsi: Vagy megtalálni azt a fajta kommunikációt, ami átcsúszik még az ő határaikon, de téged nem bánt.

Amit politikamentesnek tudnak ítélni és fontos ügynek. Az övék a pénz. Egész Magyarország őket nézi. A szegény része. Mert akinek nincs kábeltévés csomagja, ott megbindzsizték a csomagokat és az első legördülő négy vagy öt lehetőség az mind közmédia. Úgy mondják el, ahogy ők akarják, de akkor is el van mondva mégiscsak. Nem lehetetlen használni, sőt, azért az egy ígéretes problémájuk, hogy meg kell tölteniük ezt az irgalmatlan mennyiségű felületet. És hiába ismételnek nagyon sokat, mégiscsak egy csomó közszolgálati műsoruk van. Az RTL, TV2 mégiscsak bulvár tévék, ott az érzelemre lehet hatni, hogyha szerencsés vagy. De az üggyel normális kollégához véletlenül átcsúszni azt a köztévében lehet. Főleg a reggeli műsorokban.

Egy jó ötlet, média specifikusan írni. Tehát nem írni egy közleményt hanem egészen más seen-nel fel is hívni és meg is írni attól függően, hogy kihez mész. Más fogást keresni az ügyön. Minden média mást keres. A “human touch-ot”, az emberi sorsot kerestük, az összes civil szféra béli ügyben. Kicsiből indul a nagyba a kép. A többinél nem feltétlenül, de akkor elvesztheted az érdeklődést, unalmas lesz, vagy értelmiségi réteg műsor lesz, amivel nincsen baj, csak kérdés, hogy mi a cél. Ezeket kell okosan tudni használni, hogy mi a cél a megjelenéssel.

Az amerikai média azért nagyon más, egyrészt mindig a katarzisra utaznak, ott minden bulvár média. A tévé az egy érzelmi dolog, az egy vizuális dolog. Ennek pont ez az előnye, a méltóság és az erő megadása annak, akit meg tudsz jeleníteni. Az amerikainál mindenkinek a méltósága azonos. Azok akikkel bárhol bármilyen civil szférával együtt dolgoztam mind megjelenésre, mind bánásmódra egyenrangúak. Ez is egy veszélyes dolog a vizuális megjelenítésében, ami nekem a mániám, hogy felemelni tehát erőt, hatalmat meg szépséget adni neki ahelyett, hogy sír és kiszolgáltatott és picike. Nem üt-e vissza?

Az online médiának az a baja, hogy még mindig egy szűk értelmiségibb dolog, mint a tévé. Ők tudják mérni, a miénk mindig csak egy benyomás és rosszul mérik, nincs kategóriára bontva. Nem tudjuk a regionális elosztást. A 18-39 évesek a bűvös fogyasztói kategória, amivel minden tévé operál, ami amúgy hülyeség, mert ma már egy fiatalnak semmije sincsen, úgyhogy ezek ilyen avítt dolgok.

Olyan verseny van a figyelemért, amiben meg kell találni a lehetőséget. Ezért mondom, hogy a személyes kapcsolat. Mindenki megtalál. Ki nem keresi meg a tévét?

Amikor műsorokat megvesz a tévé, és egy az egyben akar adaptálni nem lehet leosztani egy társadalomnak az adottságaira. Mi ilyen hierarchikus emberek vagyunk nem pedig egyenrangú emberek. A félelemmel és a gyűlöletkeltéssel lehet az emberekhez közel kerülni. De az embereknek elege lesz talán egy pontos, hogy utáljuk egymást. Telítődsz azzal az érzelemmel.

L.Nóra: Mindent magad építs fel és aztán, ha van valami tök fontos akkor oszd meg.

És ez elsősorban kreativitás kérdése nem is annyira pénzé. Az ötlet és akciók és pozitív.

K.Orsi: És a hitelesség. Ennek eljön az ideje egy ponton, amikor felfedezik a hitelességed és szüksége lesz a médiának, hogy veled beszéljen.

A tévé inkább csak lekövet embereket, mint maga hoz fel témákat. A közmédiának van utoljára ereje. A szabadság kis műhelyeinek vagy az ellentmondásnak kevés értelme van, mert döntéshozókat nem érünk el, mert szemben állunk a döntéshozókkal, vagy mert értelmiségieket érünk csak el, és az nagyon kicsi százalék. Az a magyar lakosság, akik még tévé fogyasztók, az a közmédián keresztül érhető el. Mégis csak rájuk kell gyúrni, pozitív történetekkel, ha tévéről beszélünk. De alapvetően nem tévében kell gondolkozni, hanem tényleg facebookban meg online-ban meg blogban.

A te branded fontos, mert a te neved legyen az első, ami eszükbe jut! Kell a te erőd is, ne búj el az ügyed mögött. Nem narcizmusból, stratégiából!